Szombat óta mennek a találgatások, hogy mi is történhetett Düsseldorfban? Olvastam cikkeket, hallgattam riportokat viszonylag nagy számban, melyek különböző aspektusokból próbálták megfejteni az eredményt. Ami nekem kicsit furcsa volt, hogy sehol sem éreztem azt, hogy a józan paraszti ész, illetve a rideg tények mentén indultak volna el. Pedig szerintem, ha azok alapján nézzük, akkor egyszerű a magyarázat. 

Igazából semmi. Kikaptunk egy nálunk klasszisokkal erősebb csapattól. Mert tudom, hogy futball imádó nemzetünknek fáj, és nem is igazán illik ezt idehaza kimondani, de nagyon nem a mi súlycsoportunk a német válogatott. 

Miért állítok ilyen eretnekséget? Mert ezek a tények. Ha összehasonlítjuk a két keretet, akkor teljesen egyértelmű a különbség. A mi 11 játékosunkból, talán 2 férne be a németek keretébe. Ez pedig azt jelenti, hogy a csaptuk több mint 80 százaléka, gyorsabb, képzettebb, technikásabb, játékos, akik nemzetközi terheléshez vannak szokva. Persze lehet jönni a csapategységgel, meg összetartással, meg minden ilyen hangzatos marketing szlogennel, de nem változtat a tényeken. Innentől kezdve az eredmény attól függ, hogy mennyire tudják ezt kihasználni, Illetve, hogy mennyire akarják.

Mert ez a másik óriási csapda, amibe belesétáltunk. Ugye ott a sokat hangoztatott 14 meccses veretlenségi sorozat, a nagy csapatok elleni jó eredmények (angol, német, szerb, francia), a rendszeressé vált EB szereplés. De kicsit boncolgassuk ezeket.

Kezdjük talán azt EB-vel. Zsinórban 3 kontinenstornára jutottunk ki, ami önmagában hatalmas eredmény, ha azt nézzük, hogy 1986 óta nem jártunk nemzetközi tornán. De nézzük meg, hogy alakult ez így. Az emberek nagy többsége nem veszi figyelembe, a többiek pedig inkább hallgatnak gondolom róla, hogy azóta jutunk csak ki amióta 16-ról 24 csapatosra bővítették a mezőnyt. Ez egy borzasztóan fontos adat pedig. Mert ez nem történik meg, se 2016-ban, sem pedig 2020-ban (tudom 2021, köszi covidka) se jutottunk volna ki. Tehát így nézve nem mi fejlődtünk, hanem lejjebb tették a lécet, jelentősen. Az idei Eb azért más, mert ide a selejtező alapján, kijutottunk volna egyenes ágon is valószínűleg. De itt is van egy csapda. A selejtező csoportba kevesebb erős ellenfelet kaptunk, mert a nemzetek ligája sorozatban jól szerepelt a válogatott, így magasabb kalapból sorsoltak minket, tehát nem voltak top csapatok, csak egy legfeljebb erősnek nevezhető ellenfél. Ráadásul az egy erős ellenfél, Szerbia, is jelentősen alulteljesít az utóbbi években. A jó nemzetek ligája szereplést is érdemes megvizsgálni kicsit tüzetesebben. Három ellenfelünk volt, Anglia, Németország, Olaszország. Az első kettő ellen egy-egy kiemelkedő győzelem, és egy-egy jónak számító döntetlen. Ez eddig ugye szépen néz ki. Azonban az olaszok oda-vissza teljesen símán vertek minket, pedig papíron a leggyengébb csapat a hármasból. Nemhogy gólt nem tudtunk rúgni, momentumunk nem volt a két meccsen. Viszont ők voltak az egyetlen csapat, aki nem ment abban az évben rendezett VB-re. Tehát nekik nem kellett tartalékolni, vigyázniuk a sérülésekkel, sőt bizonyítaniuk kellett a rossz VB selejtezők után. Azért érdekes összefüggések ezek. Miért fontos ez? Mert ha nem az első két kalapból húznak minket, hanem a szokásos harmadik, vagy esetleg negyedikből, Máris kapunk minimum még egy klasszis ellenfelet, így lehet csak második, vagy harmadik hely jön össze a csoportba , és ismét kikerülünk egy pillanat alatt a legjobb 16 csapatból, tehát ismét nem látszik a fejlődés. 

Itt át is térek a nagy csapatok elleni jó szereplésre, mert az előbb már érintettem. Ha megnézzük hány meccset játszik egy angol, vagy német játékos egy szezonban, akkor látjuk, hogy közel kétszer annyit, mint egy magyar válogatott, mármaki stabilan játszik a saját csapatában. Főleg ha VB is van az évben, amire mi nem járunk továbbra sem (talán ha itt is felbővítik a résztvevők számát 64-re), ami minden játékos talán legnagyobb álma, elég egyértelmű, hogy egy sorozat, amely számukra tét nélküli, a hátuk közepére se hiányzik. Plusz terhelés, sérülés veszély, időpocsékolás. A mai csúcsfutball teljesítmény kényszere mellett pedig ha egy meccsnek nincs tétje, akkor a játékosok nem is fogják komolyan venni. Ez történt a nemzetek ligájában. Ezt igazolja az is, hogy az otthon elszenvedett 4-0-ás “kiütés” után, nem történt semmi Angliában. Nem kerültek ki játékosok a keretből, nem bukott meg a szövetségi kapitány. Kaptak kis dorgálást a sajtóban, de semmi több. Persze ott vannak a EB csoportmeccsein elért döntetlenek is melyek szintén szép eredmények magukban, nekünk. Viszont nem érnek továbbjutást. Azt pedig már régóta tudjuk, hogy a nagy tornáknak nem az elején kell kiemelkedően teljesíteni (talán csak a spanyoloknak nem szóltak erről). A franciáknak és a németeknek jó volt a döntetlen akkor? Továbbjutást ért? Igen. Igazából ennyi. És azt se felejtsük el, hogy ezeken a meccseken közel 100 % feletti helyzetkihasználásunk volt, ami nem jó eséllyel nem tartható fenn hosszú távon. Ott volt a 2016-os EB. A csoportban bravúros döntetlen Portugáliával, szinte minden gólunk szerencsés, megpattanó labda volt, de elég volt nekünk és a CRonaldoéknak is. Aztán jöttek belgák. Kieséses szakasz, van tétje a meccsnek. Sima 4-0, ráadásul Hazardék még igazán meg sem izzadtak. Hatalmas különbség. 

Tehát ha ezeket nézzük, az utóbbi évek sikerei, rendkívül megtévesztőek voltak a magyar válogatott erejét nézve. Nyilván ehhez kellett a hazai közeg és sajtó is, amelyek túlmisztifikálták, a realitástól teljesen elrugaszkodva kezelték a válogatott erejét és fejlődését, ahogy a teljes magyar futball fejlődését is. És ilyenkor borzasztóan fájdalmas ha beköszön a valóság. Pedig az előjelek megvoltak, Svájc leiskolázott minket, és németek is simán vertek minket az EB-n. Az is egy rendkívül figyelemfelkeltő dolog, hogy nálunk papíron gyengébb, vagy hasonló erejű csapatokkal rendre szenved a válogatott, lásd a tegnapi mérkőzést. Mert a bosnyák válogatott nagyjából azonos erőt képvisel a játékosállomány alapján, mint a magyar. Mindenki azt várta, főleg Düsseldorf előtt, hogy őket oda vissza verjük majd biztosan. Ennek ellenére nem ez történt. Jobbak voltunk mezőnyben? Talán. Voltak helyzeteink? Voltak. De nem kijátszott helyzetek, és főleg nem ziccerek. Szögletek, szabadrugások, lecsúszott lövések utáni próbálkozások. De nem kidolgozott helyzetek. 

És talán megérkeztünk a 0-5 szinte egyetlen szakmai okához. Ez pedig a taktika, amivel felmentünk a pályára. Rossit egy alapvetően jó kapitánynak tartok, aki ráadásul próbál a realitás talaján maradni, pedig ez borzasztóan nehéz a magyar futballban. Pont ezért nem értem, hogy miből gondolta azt, hogy az általa vezetett válogatott képes lesz magasan védekezve,  nyomást  gyakorolni a németekre. Már bocsánat, de ez röhej. Írok pár csapatot, akik ezt a taktikát játsszák, hogy mindenkinek világos legyen miről beszélek. Manchester City, Liverpool, Arsenal, Barcelona, Bayern München. Nagyjából a világ legerősebb kereteivel rendelkező klubok. Miből gondolta bárki is, hogy ez a nekünk megfelelő taktika? Pláne a németek ellen. Mert még San Marino ellen csak csak. De egy nálunk gyorsabb, képzettebb, tehetségesebb játékosokból álló csapat ellen maga az öngyilkosság. A németek pedig köszönték szépen, és csináltak egy örömfoci estet maguknak, és a közönségnek. Mi pedig csóváljuk a fejünket, hogy mi volt a baj. Nagyon egyszerű, Kapus poszton úgy ahogy ,jók vagyunk, Gulácsin nem múlott semmi. A védelmünk viszont már alkalmatlan erre a taktikára, mert nem tudja kezelni a gyorsan játszó támadókat. A középpályán se jobb a helyzet, sőt minden szempontból rosszabb. Nincsenek, klasszis szűrőink, fáradhatatlan  védekező játékosaink, akik leveszik a terhet a védelemről, és korán megakasztják az ellenfél támadásait. Ellenben előre felé se tudnak úgy segíteni, ahogy kellene, mert irányító, szervező, gólerős középpályásunk sincs. Talán még elől lenne a legkevesebb baj, ott van Szoboszlai, Sallai. De sajnos ketten nem tudnak feltörni egy védelmet, főleg egy felállt védelmet. Varga Barnabás pedig hiába érzi kaput, egy jó centerhez méltóan, kellenek neki a ziccerek, amiket befejezhet. De ezek nincsenek megteremtve, az eddig leírt hiányosságok miatt. 

Nem értem Rossit. Ő, Dárdai, és Storck, akik az utóbbi évtizedekben sikereket tudtak felmutatni a válogatottal, mind ugyanarra építettek. Zárt, egymást segítő, fegyelmezett védekezés, és ha van rá lehetőség gyors kontra. Ehhez talán még meg is van a keretünk (még ha össze is kellett igazolni). Amit viszont játszani szerettünk volna, nincs semmink. Nem azt mondom, hogy így nyertünk volna, de mennyivel más lenne egy 2-1 mondjuk, mint az 5-0. 

Szóval mi történt Düsseldorfban? Szembejött a valóság egy száguldó tehervonatként. A tehervonat pedig gázol, esetünkben 5-0-ra. Nincs itt semmi komoly megfejtés, ez a realitás a két csapatot nézve. Lehet ezen kozmetikázni, de eltüntetni nem. És nem is kell! Csak fogadjuk végre el, hogy jelenleg a futballban itt van a helyünk. Mutatom, hogy kell. A jelenlegi nemzetek ligája csoportunkban rajtunk kívül ugye három csapat van, Németország, Hollandia, Bosznia-Hercegovina. Itt nekünk a harmadik hely már egy reális jó helyezés. A második már bőven bravúr kategória, az első pedig vágyálom. Ennyi. Sőt, ha továbbra is ezt a taktikát akarjuk erőltetni, akkor a negyedik hely sem kizárt. Nem szégyen kontrázni, még a Real Madrid is szeret. Amíg egyetlen egy darab nemzetközi top csapatban játszó játékosunk van, addig ne várjunk többet. Legyünk fegyelmezettek, harcoljunk, tegyünk meg ami tőlünk telik. Egyszer egy edzőm azt mondta, igaz más csapatsportban, de szerintem pont olyan érvényes a focira is, “Ha gyorsabb az ellenfeled, legyél ügyesebb és okosabb, ha ügyesebb akkor legyél nála gyorsabb, így van esély. De ha ügyesebb és gyorsabb, akkor ki fogsz kapni.”  Szóval ismerjük el mások tudását, legyünk tisztába a sajátunkéval, és ne hazudjuk magunkat többnek. Akkor nem lesznek ilyen kellemetlen kérdések időről időre. 

Nem tehetek róla, talán az elvetemült liberális iskolarendszer, vagy egyszerűen csak az egykori tanáraim tehetnek róla, akik akkor, abban, a nemzeti alaptantervtől mentes, fertőző közegben belém verte, néha szó szerint, a gondolkodást. Egyszerűen felháborító, ráadásul az uralkodó rezsim számára rendkívül káros is. Nincs erre szüksége a NER-nek. De miért is? Nagyon egyszerű. Jöjjön egy kis szemléltetés.

Napok óta hallgatom a “hírekben”, hogy mekkora eredmény az online árfigyelő rendszer. Mindenki kapaszkodjon meg! Három hónap alatt, 2023. december, 2024. január, és február hónapokban, védelmező kormányunk vívmánya 20 milliárd forintot spórolt a magyar családoknak. Még egyszer, hogy az üzenet átmenjen mindenkinek, 20 milliárd forint!!! Óriási szám. Nekünk, átlag halandóknak. Ez a mi zsebünkben marad. Szinte hihetetlenül hangzik. De megcsinálták. Ugye milyen jó nekünk? Mennyire jól hangzik már egy ekkora szám? Ezért talán már maga Lölő is lehajolna. 

Tehát eddig tart a propaganda. Egy egész ország úszik mámorban a teljesítmény hallatán. De itt jön a gondolkodás, és az a fránya matek. Lehet ki is kéne venni a NAT-ból. Mondom is miért. A 20 milliárd ugye 3 hónap eredménye, mennyivel jobban hangzik, mint az hogy havonta 6,67 milliárd. Már is egészen más a pszichikai hatása. De még mindig egy nagy szám, nagyobb mint a jelenleg rekord magasságokat döntögető ötöslottó főnyereménye. Azonban a csúnya, rossz matematika ámokfutása még nem ért véget. Ugye ezt egy egész ország hozta össze. Ez pedig ugye közel 10 millió ember. 

És most jön a gyomorba rúgás. Ha a havi 6,67 milliárdot levetítjük egy főre, áhhh, le se merem írni. Szinte szégyellem magam. Tehát akkor lássuk az eredményt, egy hónap alatt minden magyar állampolgárnak megspórolt a rendszer a kimutatások alapján, nem kevesebb, mint 667 forintot. 

De ne legyünk igazságtalanok, ne dobálózzunk hamis eredményekkel. Tudjuk ,hogy már nem vagyunk 10 millióan. Csak 9 754 982 lakos. Máris egy sokkal jobb eredmény van születőben, így már 684 forint!!! 

Bámulatos, nem találok szavakat. És most nem arról van szó, hogy ez nem pénz, hiszen ez majdnem egy kiló kenyér minden hónapban, vagy 1 liter Coca Cola ára. A szomorú az, hogy 13 év üstökösként ragyogó, elemekkel dacoló, minden harcot megnyerő magyar gazdaságpolitika eredményeként, örülnünk kell havi 684 forintnak. 

Nem is csodálom, hogy erre óránként kell emlékeztetni  az embereket. Ez a teljesítmény magáért beszél.

Gondolom, kevesen vannak, akiket ne foglalkoztatna a kérdés, hogyan lehetne milliárdokat keresni. Bevallom, én is sokat agyaltam már rajta. Még jobb lenne, ha mindezt könnyedén, különösebb erőfeszítés nélkül valósíthatnánk meg, igaz? Sajnos, én még nem találtam rá a megoldásra. De akkor miért írok róla? Mert létezik egy módszer, ami hasonló eredményt hoz, még ha nem is én találtam ki. Ráadásul én is részt veszek benne, mint finanszírozó. A módszer neve: visszaváltási rendszer.

Tavaly hallottunk először a visszaváltási rendszerről, és pár hónapos késéssel – mint sok más újdonság Magyarországon – el is indították. A cél nemes: tegyünk a környezetért, a jövőért, a bolygóért. Vállaljunk áldozatot anyagilag, az időnkből és energiánkból. Ezzel természetesen semmi probléma nincs, hiszen mindenki számára fontosak ezek a célok.

Azonban, mint sok más rendszer esetében, itt is akadnak problémák a megvalósítással. Maga a struktúra több lábon áll: a gyártók lecserélik a termékeiket, hogy visszaválthatók legyenek, a fogyasztók fizetik az 50 Ft-okat, gyűjtik a palackokat, és elviszik a visszaváltó pontokra. Eközben a MOHU, a rendszer üzemeltetője, biztosítja az automatákat, intézi a szállításokat, és felügyeli az újrahasznosítást. Az összegyűjtött alumíniumot és műanyagot értékesítik, ami jól van így – valamiből finanszírozni kell a rendszert.

De mi történik a vissza nem váltott csomagolásokkal?

Tegyük fel, hogy naponta Magyarországon átlagosan 8,3 millió visszaváltható terméket vásárolnak, ami napi szinten 415 millió forintot jelent. A cél az lenne, hogy a visszaváltási arány elérje a 90%-ot, ami azt jelentené, hogy 373,5 millió forintot vissza is kapnának a fogyasztók. De mi történik a fennmaradó 41,5 millió forinttal? Ez a pénz naponta marad a MOHU számláján, ami havi szinten több mint 1,2 milliárd forintot jelent. És mindez ideális esetben.

A valóság azonban az, hogy a visszaváltási arány jelenleg nem éri el az 50%-ot. Ez azt jelenti, hogy a MOHU naponta több mint 200 millió forintot nem oszt vissza, ami havi szinten közel 6 milliárd forintot tesz ki. Természetesen a hivatalos kommunikáció szerint ezt az összeget a rendszer fenntartására fordítják. De mi lesz akkor, ha a célzott visszaváltási arányt elérjük? Vajon összeomlik a rendszer, ha már nem lesz elég vissza nem váltott csomagolás, amiből pénzt lehetne csinálni? Nehezen hiszem.

Miért nem lesz 100%-os a visszaváltás?

A kisebb településeken nincsenek visszaváltó pontok, a fiatalok az iskolákban és edzéseken nem fogják cipelni a palackokat, és sok idős ember sem tudja ezt megtenni. Mindig lesznek, akik nem törődnek az 50 forinttal. Így azt gondolom, hogy ha a rendszer eléri a 75-80%-os visszaváltási arányt, az már sikernek tekinthető. Ebben az esetben a MOHU havonta körülbelül 2,5 milliárd forint "ajándék" nyereséget termelne.

Javaslatom a vissza nem váltott 50 forintok sorsára

Mielőtt bárki félreértene, nem a környezettudatosság vagy a visszaváltási rendszer ellen vagyok. Sokkal inkább egy olyan rendszer ellen, amelyben borítékolva van a visszaélés lehetősége. Sajnos Magyarországon nem ritka, hogy nyereséget eltüntetnek a cégekből, és itt évente akár 30 milliárd forintról is szó lehet.

Ezért van egy javaslatom: a vissza nem váltott 50 forintokat a MOHU társadalmilag kiemelten fontos ügyek támogatására fordíthatná. Magyarországon sajnos rengeteg helyre lehetne ezt a pénzt befektetni – beteg gyerekek, kórházak, iskolák, állatmenhelyek megsegítésére. Ez a pénz mindannyiunké, és ha már különböző okokból otthagyjuk, miért ne rendelkezhetnénk vele?

Miért vetemedik egy teljesen átlagos halandó közéleti blogolásra? Jó kérdés! Talán egyszerűen már fáj nézni azt a népbutítást, amely napjainkban zajlik. Nem akarom senki véleményét formálni, isten ments, hogy oktató jellegűnek szánjam az agymenéseimet, és végképp nem kiálltaám ki dogmáknak őket. Ezek csakis az én szemszögemgemből, az én gondolkodásmódom által alakított agyi termékek. De ha annyit elérek, hogy az olvasókban kérdések, gondolatok vetődjenek fel, utána olvassanak dolgoknak, és ne csak vakon elfogadják a médiából ömlő f***ságcunamit, már győzelem. Ne fogadjuk már el, hogy minden fekete és fehér. Kicsit nézzünk a dolgok mögé, keressünk motivációkat. A természet megáldotta az emberiséget a bolygónk legmagasabb inteligenciájával. Ne hagyjuk, hogy elvegyék ezt tőlünk, hogy könnyen irányítható, és kizsákmányolható csordává degradáljanak minket! Köszönöm!